Mihályfi Luca és Hegyes Berci lehet A nagy duett versenyző párosa, nyílt napot rendez a Csillag születik - heti hírösszefoglaló
Idén tavasszal 7 év után visszatér a TV2 egyik nagyszabású showműsora, A nagy duett, amely találgatások szerint Mihályfi Luca és Hegyes Berci lehet a visszatérő showműsor versenyző párosa. Az RTL sztárséfje, Sárközi Ákos elárulta, hogy miért mondott nemet az idén ősszel induló Séfek séfe következő évadáról. Idén ősszel érkezik Bróker Marcsi az RTL+ Premium felületén, ami már az első előzetese is megjelent - az első rész ma délután már a 44. Magyar Filmszemlén mutatják be. Az RTL nyílt napokat rendezett az idén visszatérő Csillag születikkel kapcsolatosan, és ezen a héten megújult a Film+. Horváth Tamás lehet A nagy duett egyik zsűritagja, a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az RTL+ Premium által leadott BL-meccsek közvetítését, illetve a Network4-nél hatalmas bejelentésekkel indította az évet.
A Dancing with the Stars után A nagy duett színpadát is meghódíthatja Mihályfi Luca és Hegyes Berci
Mihályfi Luca és Hegyes Berci lehet az egyik versenyző párosa az idén tavasszal visszatérő A nagy duettnek - írja a Blikk. Az énekes és a táncos, akik a való életben is egy párt alkotnak, a gyakorlást is elkezdték a műsorra.
A bulvárlapnak nyilatkozó informátor szerint az ötlet az, hogy a való életben is együttjáró sztárpárt is felkérjék a műsorra, már a Dancing with the Stars alatt is felvetődött. A két fiatal A nagy duettre már el is kezdtek gyakorolni, és a bennfentes szerint a felkészüléssel jól haladnak. Ugyanakkor most felcserélődtek a szerepek, ősszel ugyanis Berci tanította táncolni Lucát, most pedig a fiatal lány tanítja énekelni Hegyest.
A portál egyébként felkeresték a TV2 Csoportot is, ahol azt közölték, hogy mivel több év után tér vissza az éneklős showműsor, ezért nem meglepő, hogy mindenki azt találgatja, kik lesznek a szereplők. De azt, hogy kik lesznek a 2025-ös évad szereplői, csak a megfelelő időben (tehát néhány héten belül) árulják el.
Sárközi Ákos elárulta, hogy miért mondott nemet a Séfek séfére
Megjelent az első előzetes a Bróker Marcsiról szóló sorozatról

2025 őszén érkezik az RTL+ Premium kínálatába az RTL vadonatúj, saját gyártású sorozata, a Bróker Marcsi. A megtörtént eseményeken alapuló fikciós sorozat első epizódja már most, premier előtt is megtekinthető lesz a 44. Magyar Filmszemlén ma délután, vagyis február 9-én 15 órától. A vetítés exkluzivitását emeli, hogy az eseményen részt vesznek a Bróker Marcsi alkotói és a széria szereplői is.
2016 decemberében a bíróság letartóztatta D. Sándornét, illetve, ahogy a bulvársajtó elnevezte: Bróker Marcsit. A hatvan év körüli asszony a vád szerint az 1999-ben alapított Kun-Mediátor elnevezésű cégén keresztül 10 milliárd forintot csalt ki többszáz ügyféltől.
A Bróker Marcsi című fikciós drámasorozat ezt a megtörtént esetet adaptálja sok humorral, de közben nagyon is jellemző képet fest az ezredforduló Magyarországáról, az akkor kialakult társadalmi berendezkedésről, melynek jelentős része a mai napig itt kísért.
A sorozat alaptörténete szerint Marikát, az ötvenes éveiben járó családanyát nem léptetik elő a karcagi bankfiókban, ahol évtizedek óta dolgozik. Dühében felmond és elhatározza: civil úton kamatoztatja pénzügyi szakértelmét. Saját vállalkozást indít, az alföldi kisváros lakói pedig megbíznak benne, fialtatják nála a pénzüket. Ha nem is tudják pontosan, honnan lehet ekkora hozam a befektetésük után, csak ráhagyják - Marika ügyes, Marika megoldja valahogy. 15 év és tízmilliárdnyi összeg megforgatása után azonban a piramis meginogni látszik…
A Bróker Marcsi címszerepében Bacskó Tündét láthatják a nézők, sorozatbeli férjét Thuróczy Szabolcs formálja meg. A szériában feltűnik mások mellett Anger Zsolt és Rezes Judit is. A hatrészes sorozat (gyártó: GRUND) producere Ditz Edit, kreatív producere Geszti Péter. Az epizódokat Herendi Gábor és Fazekas Máté Bence rendezte, vezető íróként Gigor Attila jegyzi az alkotást.
A Bróker Marcsi idén ősszel mutatják be az RTL+ Premium felületén.
Csillag születik - az RTL nyílt napot rendez
A Csillag születik csapata nyílt napos meghallgatást tart Budapesten, március 2-án, 10 órától az RTL Stúdiók területén (1222, Budapest, Nagytétényi út 29./B). A nyílt nap mellett több vidéki helyszínen is indulnak meghallgatások, többek között Békéscsabán, Győrben és Pécsen. A helyszínek és időpontok folyamatosan frissülnek a Csillag születik honlapján és közösségi oldalain.
Ha szeretnéd megmutatni a tehetségedet bármiben, akkor nincs más dolgod, csak gyere el, és add elő a produkciódat! A megújuló tehetségkutatóba bárki, kortól függetlenül, műfaji kötöttségek nélkül jelentkezhet. Bárki megmutathatja a tehetségét, bármely területen, amelyben tehetségesnek érzi magát, legyen szó vers- és prózamondásról, éneklésről, zenélésről, táncról, humorról, cirkuszművészetről, bármilyen hétköznapi készségről, vagy egyéb műfajról, de a klasszikus területeken túl a 21. század technikai vívmányait, vagy akár a mesterséges intelligenciát mesterien használók jelentkezését is várják a showműsor munkatársai.
(Fontos, hogy ha a produkcióban bármilyen állat szerepel, akkor a jelentkező a személyes meghallgatás előtt köteles erről előzetesen tájékoztatni a produkciót. A tájékoztatás történhet telefonon, a +36301959595-ös telefonszámon, vagy a csillagszuletik@ufashow.hu e-mail címen.)
Aki bekerül a műsorba, esélyt kap arra, hogy országos ismertségre tegyen szert, nem mellesleg a 24 millió forintos fődíj boldog tulajdonosa is lehet. Tedd meg az első lépésed az új életed felé és gyere el a nyílt napra vagy a vidéki meghallgatások egyikére!
10 év után új arculatot kapott a Film+
Íme egy kis videó arról, hogy hogyan váltott át az új megjelenésre a filmcsatorna.
A következő időszakban egyébként több premier is lesz: a fent említett két cím mellett olyan mozik jönnek a Film+-ra, mint
- a Halálos Iramban 9.,
- a Pókember: Nincs hazaút,
- a Szörnyek az űrlények ellen,
- a Waterworld - Vizivilág,
- a Legendás állatok: Dumbledore titkai,
- vagy az Uncharted.
Horváth Tamás lehet A nagy duett egyik zsűritagja
Kibékült Horváth Tamás és a TV2 között, az énekes pedig a tavasszal érkező A nagy duett egyik zsűritagja lehet - írja a Blikk.
Horváth Tamás és a TV2 egyébként még öt éve, vagyis 2020-ban a Dancing with the Stars első évadának idején veszett össze. A portál felidézi, hogy Tamás egy balesetre hivatkozva nem jelent meg a táncos showműsor hetedik adásában, ráadásul a hírt anélkül írta ki a közösségi oldalára, hogy a műsor készítőitől erre engedélyt is kaphatott volna. A TV2 szerint ezzel a megsértette a szerződését, továbbá a műsor döntőjén sem jelent meg, ami ugyanígy szintén a csatornával kötött írásos megállapodás megszegése volt. A történtek után az énekes szerette volna 8 millió gázsiját megkapni, a TV2 pedig a történtek miatti 10 millió forintos kötbért. A felek vitája odáig fajult, hogy a bírósági per is szóba került, a sztár pedig azóta sem volt látható a csatornán.
A lapnak egyébként egy bennfentes elmondta, hogy bár a két fél között sok volt a feszültség, mégis, amikor felvetődött, hogy Horváth, mint az előző széria egyik győztese a zsűriben üljön majd, nem igazán volt ellenvetés egyik fél részéről sem. Az informátor hozzátette, a stáb egy részét a döntés meglepte, de úgy tűnik, mostanra mindenki maga mögött hagyta a múltat.
Horváth Tamás egyébként a konkurencián, az RTL-en tavaly ősszel a Sztárbox című műsorban volt látható. Itt kétszer (akkoriban Miller Dávid sérülése miatt) emlékezetes csatát vívott Sárközi Ákossal, akit szintén hívta a TV2 egy másik műsorra, akt előbb legyőzőtt, a visszavágón viszont a sztárséf bizonyult jobbnak.
Kik lesznek a szereplők?
- Sári Évi - Schmuck Andor,
- Brasch Bence - Lékai-Kiss Ramóna,
- LL. Junior - Szorcsik Viki,
- Nagy Feró - Molnár Anikó,
- Aurelio - Nótár Mary,
- Gáspár Győző - Dér Heni,
- Sydney Van den Bosch - Pető Brúnó,
- Visváder Tamás - Radics Gigi,
- Stohl András - Geszler Dorottya.
Versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja a GVH az RTL+ Prémium platformot a Bajnokok Ligája közvetítései kapcsán

A GVH azt vélelmezi, hogy a streaming szolgáltatás üzemeltetői megtéveszthették a fogyasztókat, ideértve saját előfizetőiket, amikor a reklámkommunikációjuk során azt a látszatot keltették, hogy a 2024/2025-ös UEFA Bajnokok Ligája szezon minden mérkőzését élőben közvetítik.
A Gazdasági Versenyhivatal eljárása a RTL+ Prémium szolgáltatás üzemeltetőivel, a Luxemburgban bejegyzett CLT-UFA S.A. és a Magyar RTL Televízió Zrt. vállalkozásokkal szemben indult meg. A GVH több fogyasztói panasz alapján döntött a versenyfelügyeleti eljárás megindításának indokoltsága mellett.
A nemzeti versenyhatóság az RTL+ Prémium szolgáltatás üzemeltetőinek 2023 júniusától alkalmazott, a szolgáltatási csomagok népszerűsítése érdekében közzétett egyes kereskedelmi kommunikációját vizsgálja, így például "Az RTL+ Premiumon minden játéknapon te döntöd el, hogy mely meccseket nézed az új, még izgalmasabb UEFA Bajnokok Ligájából!" "Kövesd élőben a többi találkozóval együtt", "Ráadásul az összes meccset magyar kommentárral és világszínvonalú képminőségben élvezheted!"
A GVH gyanúja szerint az RTL+ Prémium szolgáltatás üzemeltetői a fenti állításokkal, illetve az ezekhez hasonló jelentéstartalmú, további reklámüzeneteikkel valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytattak. Ezek az üzenetek ugyanis a látszatot kelthették a fogyasztókban, hogy az RTL+ Prémium szolgáltatás előfizetésével minden, az UEFA Bajnokok Ligája 2024/25-ös szezonjában megrendezésre kerülő mérkőzés elérhető a streaming szolgáltatás felületén, ugyanakkor ez a gyakorlatban feltételezhetően nem valósult meg.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy a versenytörvény szerint az ügyfélnek a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére való felhívásától az annak teljesítéséig terjedő időtartam az ügyintézési határidőbe nem számít bele.
Hatalmas bejelentések a Network4-nél: meghosszabbított mérkőzések, streamingfejlesztés
Médiatörténelmi Super Bowl adás, 2029-ig meghosszabbított szerződés az NFL-lel, 18-féle autó-motorsport sorozat idén és persze rengeteg labdarúgás. Sikersorozatok új évadai, valamint friss premierek érkeznek a Network4 szórakoztató csatornáira - TV4, Story4, Galaxy4, Max4 és Film4 -, valamint hamarosan elindul a Net4+ streaming platform entertainment részlege is -bejelentéseket tett a Network4 Media Group, amely kedden a partnereivel együtt a negyedik legnagyobb tévés portfólió az országban.
2029-ig a Network4 sportcsatornái és streaming felülete közvetíti az amerikai futball-liga mérkőzéseit
Médiatörténelmi Super Bowl adás, 2029-ig meghosszabbított szerződés az NFL-lel, 18-féle autó-motorsport sorozat idén és persze rengeteg labdarúgás. A vállalat évindító sajtóeseményén a Net4+ streaming szolgáltatás számairól is szó esett.
"Büszkék vagyunk arra, hogy páratlanul értékes sportjogokkal rendelkezünk és ma a Network4 Media Group - a Viasat History, a Viasat Explore és az újonnan hozzánk került Epic Drama csatornákkal együtt - a negyedik legnagyobb portfólió a teljes lakosság körében Magyarországon" - mondta el Borsány-Gyenes András, a médiacég elnöke. A Network4 működteti a TV4, Story4, Galaxy4, Max4 és Film4 szórakoztató csatornákat, az Arena4 és a Match4 sportcsatornákat, továbbá a NET4+ streaming platformot.
"Az NFL-lel a napokban állapodtunk meg, így még a Super Bowl előtt bejelenthetjük, hogy 2029-ig a Network4 sportcsatornái és streaming felülete közvetíti az amerikai futball-liga mérkőzéseit. Emellett a sport streamingben abszolút piacvezetők vagyunk" - tette hozzá Borsány-Gyenes András elnök.
Idén is a Network4 közvetíti a világ egyik legnagyobb sporteseményét, a Super Bowlt - ezúttal a Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles csap össze New Orleansban. A Network4 olyan médiatörténeti közvetítéssel készül az eseményre, amelyre eddig nem volt példa a hazai televíziózásban. A Network4 képernyős csapata, Gyenesei Leila, Parrag Zsombor és Kun Zsolt a helyszínről jelentkeznek be, ahol számos riportot és interjút forgatnak a következő napokban. A több órás műsorfolyamban feltűnik majd Szirmai Gergő YouTuber, Király Linda, Little G Weevil és Lotfi Begi zenészek, a Tankcsapda zenekar, valamint újságírók és szakértők sora. A Network4 hivatalos Super Bowl partija idén az ETELE Plazában lesz - itt akár az élő nemzetközi adásba is bekerülhetnek a szurkolók.
Borsány-Gyenes András azt is bejelentette, hogy a médiacég a 2025-ös szezonra megújította a MotoGP, Superbike, IndyCar, NASCAR Cup series, valamint a Truck Series és az Xfinity Series közvetítési jogait. Összesen 18 féle autó-motorsport sorozatot és mintegy 600 eseményt közvetít majd a Network4 az új idényben, beleértve a Kiss Norbert nevével fémjelzett Kamion Eb-t, valamint a DTM-et is.
2025 jelentős év lesz a motorsport hazai történetében, hiszen 33 év után, augusztusban visszatér a MotoGP Magyarországra - a Balaton Park Circuiton rendezik a magyar nagydíjat. Előtte júliusban Superbike futamot is tartanak ugyanitt.
Misur Tamás, a Network4 sport-főszerkesztője emlékeztetett rá, hogy a nagy presztízsű sportesemények közül a Network4 sugározza az ATP és a WTA történéseit, köztük Fucsovics Márton és Marozsán Fábián meccseit. Roppant nézettek a látványos sportágak, mint az UFC (ketrecharc) és az AEW (pankráció) gálái. A Darts European Tour a budapesti verseny miatt is kiemelt eseménynek számít, idén 14 állomáson keresztül követhetik az izgalmakat a rajongók.
A futball még mindig a legnépszerűbb sportág az országban és az európai topligák többsége a Network4 platformjain látható. "A Bundesliga 1-2, mellett mi közvetítjük az angol ligakupa, a skót bajnokság és a Championship mérkőzéseit is. Adunk találkozókat a világ legnézettebb bajnokságából, a Premier League-ből Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal. A Nemzetek Ligája négyes döntőjéből is közvetítjük az egyik legfontosabb meccset" - mondta el Misur Tamás sport-főszerkesztő.
Lennert Márton kereskedelmi igazgató elmondta, hogy a Super Bowl hétvégéjére különleges akciót hirdet a médiacég: 4 nap NET4+ előfizetést 400 forintért kínálnak a nézőknek. "Ez azt jelenti, hogy péntek reggeltől jövő hétfő éjfélig nemcsak a Super Bowl és a hozzá kapcsolódó riportok lesznek elérhetőek egy fél kávé áráért, hanem a streaming platformon elérhető összes sporttartalom, beleértve a hosszú hétvégén zajló élő eseményeket is. A NET4+ szolgáltatást az ügyféligényeknek megfelelően folyamatosan fejlesztjük, bőven lesz még bejelentésünk idén min a felület és mind a kereskedelmi ajánlatok kapcsán" - mondta el Lennert Márton.
Streaming fejlesztés a Network4-nél
Sikersorozatok új évadai, valamint friss premierek érkeznek a Network4 szórakoztató csatornáira - TV4, Story4, Galaxy4, Max4 és Film4 -, valamint hamarosan elindul a Net4+ streaming platform entertainment részlege is. A Network4 öt csatornán sugároz minőségi szórakoztató tartalmakat, két csatornán (Arena4, Match4) pedig exkluzív sporttartalmakat láthatnak a nézők. A szórakoztató csatornák esetében a médiacég célja, hogy olyan igényes produkciókat, filmeket és sorozatokat mutasson be, amelyek máshol nem láthatók, alternatívát kínálva ezzel a közönségnek.
2025-ben érkeznek a csatornákra a sikersorozatok folytatásai, új évaddal jelentkezik többek között a Halál a paradicsomban, Feketelista, Élete a halál, Vera - a megszállott nyomozó, Shetland, Rex Kanadában, valamint az FBI International és az FBI - New York különleges ügynökei.
"Számos újdonságot is hozunk nézőink számára, ilyen például a Pacific Criminal, de a brit krimik otthona is mi vagyunk, nemrég mutatkozott a Bűnös Chelsea, de nálunk fut a Dalgliesh sorozat, a Halál a paradicsomban, és érkezik a nagy sikerű Néma szemtanú is. Elsősorban a német, ausztrál, amerikai angol, kanadai és francia piacról szerzünk be magas minőségű produkciókat" - mondta el Szöllőssy Gábor, a Network4 entertainment divíziójának vezetője.
A Network Media Group bejelentette azt is, hogy továbbfejleszti a sport streaming piacon már piacvezető NET4+ platformot, amelyen az exkluzív sport tartalmak mellett a jövőben láthatóak lesznek a fikciós/szórakoztató tartalmak is az előfizetők számára.