20 éves a Jóban Rosszban, sorozat Puskás Öcsiről - heti hírösszefoglaló

Napról pontosan 20 éve, 2005 januárjában indult a TV2 első saját gyártású napi sorozata, a Jóban Rosszban, ami a régebben az ellenfele a Barátok közt volt. Itt azonban a heti hírösszefoglalóban felidézzük, hogy a kezdetektől a 2022-es megszűnéséig hogy ment a napi sorozat. Ezen kívül sorozat is készül Puskás Ferenc "Öcsi"-ről, ami a rendezője Herman Péter "Pierre" lesz, aki 2023 novemberéig ő volt az RTL drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatója.

20 éves a Jóban Rosszban

joban_rosszban_rgb.jpg

Hiszen sokan tudják, hogy a TV2 már 2003 novembere-decembere körül kezdett el dolgozni egy napi sorozaton. Egy ilyen jellegű produkcióra szüksége is kellett, ugyanis akkoriban a konkurense, az RTL-en ekkor már a futó Barátok közt is szórakoztatta a nézőket. Elsőként könnyű indulni, másodikként már nem, így aztán nem is véletlen, hogy a TV2 teljesen más irányban indult el a sztorit illetően: állítólag A Klinikából és a Szomszédokból merítettek ötleteket, mikor kidolgozták a kórházsorozat alaptörténetét, aminek később a Jóban Rosszban címet adták. A napi sorozat első évadát 2004 tavaszán-nyarán kezdték el forgatni.

Bár a forgatás még javában zajlott, de amikor a Bors cikkéből kiderült, hogy a sorozat címe sokáig sem lehetett tudni semmit, egy ismert szappanmárka nevét is ezért írták fel a csapóra. De persze természetesen már idővel a fent említett címét már meg is találták, és a TV2 addig példátlan módon már 2004 novemberében kezdték el reklámozni a 2005 januárjában induló szériát. Előbb csak a sorozat szereplőit mutatták be, de ember nem volt, aki többnyire ismeretlen arcból kitalálta volna, hogy mire is gondolhatott a költő. Később aztán rákerült a plakátokra a csatorna logója és a sorozat címe is, így tisztult a néző előtt is a kép.

A Jóban Rosszban végül 2005. január 23-án, vasárnap este 8 órakor rögtön a Napló után indult el. A folytatása viszont hétköznap este volt.

Nos ha már itt a tartunk a szereplőinél, akkor ejtsünk szót azok a szereplőkről, akik tényleg nagyrészt ismeretlenek voltak a nagyközönség számára. Korábbról a nézők már emlékeztettek:  Létay Dóra (dr. Pongárcz Réka) például 2003 körül a Folytassa, Claudia című szórakoztató műsorban már feltűnt (és ebben a Pannon GSM-es reklámban is), Jánosi Dávid (Nemes Viktor) egy Westel-reklámban szerepelt nem sokkal azelőtt, és Sághy Tamást (Vidovszky Nándor) is lehetett látni a reklámblokkokban.

joban_rosszban_2005-2022_bucsu_1.jpg

Ők voltak akkoriban az alapszereplői: Gazdag Tibor (Dr. Pongrácz Péter), Létay Dóra (Dr. Pongrácz Réka), Kerekes Viktória (Ekler Laura), Sághy Tamás (Vidovszky Nándor), Vándor Éva (Nemes Lenke), Szorcsik Viktória (Bóta Judit), Mészáros Kitty (Pongrácz Barbara), Damu Roland (Várnagy Előd), Előd Álmos (Nemes Dávid), Nemes Viktor (Jánosi Dávid), Nemes Viola (Firdel Fruzsina), Dr. Zólyom Iván (Lengyel Tamás), Brózik Klára (Káldor Margit), Siménfalvy Ágota (Dr. Székács Irén).
eva_9864-e1587372448659.jpg

A sorozat alapsztorijában egyébként egy korábban az Amerikai Egyesült Államokban élő orvos, Pongrácz Péter egy lehetőséget is lát egy kis község, a Csillagkút elhagyatott kastélyában, amit nemsokkal átalakított kórházzá. A történetbe ott kapcsolódik be a néző, hogy az épület előtti parkban egy forrást adnak át, de az esemény meghiúsul, mivel a helyi rosszfiú (=vállalkozó), Várnagy Előd felrobbantja azt.

Hogyan ment nézettségileg a sorozat?

Az első rész adásba kerülése előtt egyébként a TV2 akkori vezérigazgatója, Kereszty Gábor az Origo-nak nyilatkozott optimistán a sorozatról, majd kijelentette, hogy az új produkció nézettségét illetően a türelem a legfontosabb elem.

"2004 szakmailag és anyagilag a legsikeresebb év volt a csatornánál, eljött az idő egy saját, napi sorozatra. Ez egy igényességgel készülő, magyar, hiánypótló sorozat. Nem licenc, ízig-vérig magyar a sztori, hazai írók, szakemberek dolgoznak rajta. Külföldi kapcsolatként két szaktanácsadót kell említeni, Hollandiából jöttek, és húsz éve gyártanak tévés sorozatokat. Nagy különbség nálunk, más sorozatokkal szemben, hogy itt minden főbb szereplő igazi színész, akik színházakban dolgoztak eddig és ezután is"

"Gyakran jól indul egy sorozat, aztán kicsit visszaesik, majd lassan építkezni kezd. Az RTL napi szappanoperája is igen lassan indult be az elején, mi is türelmesek leszünk, 2005-ben biztosan megy a Jóban-rosszban. A két sorozat más alapokra épít, más a filozófia. Nem a BK (Barátok közt) ellen jött ez létre, hanem azért, mert a TV2 hűséges nézőinek is szükségük van egy napi, fiktív sorozatra. Nagyobb csatornának kell önálló hírműsor, magazin, de saját sorozat is. Mi a napi nézettségi mutatóinkat szeretnénk stabilizálni, így műsorok más sávba csúsznak. Most nagyon erős hétvégénk van, ugyanakkor a hétköznapok nézettsége nálunk ingadozó"

Kereszty-nek a nézettségének illetően igazat is adott. Az Origo akkori összesítése szerint a Jóban Rosszban vasárnap este a teljes lakosság - avagy a fiatalok mellett az idősek - körében kiemelkedő számmal indított, összesen 1 millió 672 ezren látták a bemutatkozó adást, ami fiatalok körében 30-35%-os lehetett az aránya. Ezzel tehát a folytatásban az RTL klubon futó Barátok köztöt is sikerült megvernie (1 millió 100 ezer), de a Magyar Televízióban futó NévshowR című showműsorral viszont nem tudta megbírni - Hajdú Péter által vezette showműsora viszont 1 millió 890 ezren nézték figyelemmel.

b539dd18f33d1b707500b233bacf666d.jpg

Ezzel szemben a csillagkút lakosainak életének szóló sorozat a fiatalok körében is sikerült megnyernie, a 873 ezres nézettség száma bőven elég volt arra, hogy az estét behúzza a TV2. Azt elmondani is fontos, hogy az RTL a több hónapja reklámozott sorozat ellen egy, de már akkor is a réginek számító filmet, Az utolsó akcióhőst is le tudta győzni több, mint 689 ezren.

Az erős kezdése után a sorozat számai vissza is esett, ahol az akkori vezérigazgató is erre utalt. Legalábbis ez derül ki az Index korábbi cikkéből, amiben összehasonlították a Jóban Rosszban és a Barátok közt első hónapjának nézettségét.

42793812_d87f2052ef726a5c62fcfad257e19647_wm.jpg

A cikkekben mellett egyébként az is kiderült, hogy ha nem is sokkal, de a Jóban Rosszban (JR) első egy hónapjában a kiemelt (18-49) célcsoportban többen voltak ennyire kíváncsiak, mint a Barátok közt-re 1998-ban. A portál összegzése szerint a TV2 szappanoperáját a tévénézők 26,3%-a, míg az RTL-es sorozatot 24,7%-a választotta.

Az Index akkori, 2005-ös cikkből azt is megtudhatjuk, hogy amíg a Berényi családban a nézettséget folyamatosan növekedett, addig - valószínűleg - a TV2 nézői inkább elhagyták a csatornát arra az időre, amíg a sorozat futott. "Míg a TV2 átlagos nézettsége folyamatosan nő, addig a Jóban Rosszban nem tart lépést a csatorna más műsoraival, ami jól látszik abból is, hogy átlagosan kétszázezren kapcsolnak el a Tv2-ről a Tények után, a Jóban-rosszban előtti reklámblokk alatt, ráadásul a szappanopera után körülbelül ugyanennyivel nő ismét az adó nézettsége az Aktív című bulvármagazin kezdetekor" - írta a lap.

Szereplők kíírása és a vég...

De azután, mint tudtuk, hogy a sorozat számai néhány hónapon belül már emelkedésnek is indultak. De ennek ellenére néhány évvel később, 2009-ben - amikor a Csillagkúti kórház elfoglalása után - a gazdasági válság miatt a megszűnésének előjelére került a sorozat, hiszen mint azt, amit azóta sokan mondták, ez volt a TV2 eddigi legdrágább sorozata. Így aztán kiderült, ha a sorozat továbbra is maradhasson képernyőn, sok szereplőket pedig kénytelen voltak kíírni. Így tehát aztán több alapszínész, egyebek között Vándor Éva, Gregor Bernadett, Létay Dóra és Kerekes Viktória is távozott a sorozattól.

A sorozata ezután még sokáig képernyőn volt a TV2-n óriási sikerekkel, de 2012-től - amikor a FEM3 és a PRO4 után egy negyedik csatornát is indított - már az új részeket a SuperTV2-n sugározták. A nézettség emiatta a főcsatornán folyamatosan csökkentek a számai, 2016. augusztus 29-től már a SuperTV2-n látták a Jóban Rosszban új részeit. 2022. április 14-én a sorozat utolsó, 4287-ik része is itt volt látható, így tehát a Csillagkúti kórház is végleg bezárásra került.

38646443_2948111_d6952950c1f47b6c1d792147ad1ad6d2_wm.jpg

A sorozat ismétlése jelenleg a TV2 Klubon látható.

Sorozat készül Puskás Öcsi életéről

puskas-ferenc.jpg

A tervezett filmsorozat Puskás életének azt a nagyjából tíz évét meséli el, amely során „a kispesti Öcsiből” a Real Madrid világhírű játékosa lett. A film megidézi az 1950-es évek kommunista Magyarországát, megjelenik benne Helsinki, London, Bern, Róma, Madrid, a „világraszóló diadalok és szívszorító bukások helyszínei”.

A forgatókönyvet Tasnádi István, Hegedűs Bálint és Bárány Márton írja. A forgatókönyv-fejlesztést átfogó kutatás segítette, melyben futballszakértők, történészek is részt vettek. A filmsorozat kreatív producere Herman Péter Pierre, az RTL Magyarország egykori drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatója, akinek nevéhez a Válótársak, A Király, az Alvilág és a Mellékhatás című sorozatok is kötődnek.

A Nemzeti Filmintézet kilencvenmillió forintos forgatókönyv-fejlesztési támogatása mellett a fikciós sorozat megvalósításához kiemelt főtámogatóként a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. útján a Szerencsejáték Zrt. 280 millió forinttal járult hozzá.