Hatalmasan tarolt a Megasztár első válogatója - heti nézettség

Vasárnap este 12 év után újraindította a TV2 a Megasztár című tehetségkutató műsorát. Ördög Nóra és Till Attila műsora az első adásban simán, az 1 milliós nézettséggel kiütötte az RTL nagyszabású produkcióját. Nézettségi elemzés itt.


dsc_8699-e1726828333930.jpg

A szeptember 16. és 22. közötti heti nézettségben a TV2 - a szombati nap kivételével - megnyerte a heti nézettséget, a Megasztár újraindulásához köszönhetően. Az RTL pedig viszont csak a szombati napot nyerte, hiszen ott az X-Faktor megy. De most nézzük, hogy a múlt héten hogy álltak a műsorok nézettségével.

Ördög Nóra műsora ezen a héten is tarol: az Ázsia Expressz még most is tarol, méghozzá 24,1%-os heti átlagával. Olyan annyira ment sikeresen, hogy a 18-49 közötti éves célcsoportban 206 ezren figyelték az Ázsiában forgatott reality-t, így ezzel megelőzte az Istenes Bence által vezetett Fort Boyard című műsorát. És ha már a Fort Boyard: múlt héten hétfőn 24 év után visszahozta, de ezúttal az RTL-en. Az első, szeptember 16-i adás még jól ment (157 ezer - 16,7%), de aztán ezt követően - még eredményeket vitt magával, mint az elődje, a Kalandra fal! - veszélyben van: a hétfői adást kivéve már nagyon csökkentek a számot, a pénteki adásnál már csak 111 ezren, vagyis kereken 13%-a voltak kíváncsiak a műsorra.

1726519950-temp-nmengc_facebook.webp

Ez azért is érdekes, mert ezen a héttől kezdve péntekenként fog menni, a fennmaradó napokban pedig Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban megy. A pénteki adásban a feladatai nem voltak nehezek a játékosok számára: Kocsis Tibor negyedik helyezett lett, Frohner Fecó a harmadik. A műsor utolsó órájában csajok voltak: Balázs Mercedész a második helyezett lett. A végén - nem nagy meglepetésre - az első helyezettben Dobos Evelin nyerte.

Péntektől kezdve újabb Zöld és a Kék csapatok vesznek részt: a Zöld csapatnál Gyenesei Leila, Diaz, Járai Máté és Fluor Tomi, a Kék csapatnál pedig Fésűs Nelly, Horváth Csenge, Mentha és Eckü lesznek, de később még csatlakozni fog Singh Viki és LilFrakk is.

Na de most vissza a nézettséghez: az este második felében változás nem lett - a Kasza Tibor műsora, a Kísértés jobban teljesít: minden részét annyian választották, mint a Kabát Péter focis reality-jét (20,2%). Vagyis a 151 ezren követték figyelemmel.

1725280204-temp-npgdbo_cimlap-normal-4per3.webp

Az Albániában forgatott reality utolsó hetében nagyon siralmas nézettséget produkált: a heti átlagban csak 58 ezren nézték, vagyis 7,2%-os eredménnyel futott. De ez még nem minden - a pénteki adás is csak 56 ezren (7,1%) követhették figyelemmel, feleannyian mint az Ördög Nóra műsorának (Ázsia Expressz) a kibeszélője (14,2%, vagyis 103 ezren nézték ezt). A műsor eredményei - ha csak a két napi sorozatot is leszámítjuk - hozzátesszük, hogy idén nem volt ilyen rossz nézettsége a focis reality-nek, mint a Kabát FC-ét, így tehát kijelenthetjük, hogy az Albániában forgatott reality már nem folytatódik. 

Nem ez volt az első ilyen focis tematikájú produkció 2024-ben, ami nagyon siralmasan ment. A tavalyi, 2023. január 7-én bemutatott kiemelkedő nézettségű kezdés után idén már a Gólkirályság című sorozat sem hozott jó számokat, annak ellenére, hogy a sorozatot az RTL folytatja.

Most hadd térjünk át a hétvégére: szombaton nem történt változás a showműsorok tekintetében. A TV2 19:15-kor elkezdődött a Sztárban sztár All Stars, az RTL pedig este 8-kor (20:00-kor) pedig az X-Faktor. A korai kezdés ellenére a Sztárban sztár All Stars a Fókusz Plusszal távol maradott (TV2 - 18,1%, RTL - 10,8%).

szg_1313.jpg

De aztán, amikor elindult az X-Faktor aznapi adása, a helyzet változott: a műsor még mindig tarol, 314 ezren (32,1%) követték figyelemmel, többen választották, mint a Sztárban sztár All Starst (168 ezer - 18,9%). Az ellenfele, a Sztárban sztár All Stars elég jól ment ehhez képest, ketten (Tolvai Renáta és Zámbó Krisztián) távoztak a műsorból.

1ce35878daca4a8a888af769685b2a97.webp

Aztán amikor eljött a vasárnap, a TV2 egy meglepetéssel készült az ellenfele (Sztárbox) számára: vasárnap este 19:15-kor visszatért a Megasztár a TV2-re, ami az első óráiban elég szépen meg is verte az RTL legyőzhetetlen showműsorának első részét. 

A 18-49 közötti éves korosztály célcsoportban a Megasztár meglepetést is hoztak magával: 350 ezren, vagyis 31%-a voltak kíváncsiak erre a műsorra, ez volt az első olyan műsor idén, ami elérte az 1 milliós nézettséget, és ez volt a hét legnézettebb műsora is. 21:05-kor - amikor a maratonhosszúságú Batman című film elkezdődött - a Sztárbox aznapi adása második része hatalmasan tarol: 228 ezren, vagyis 21,2%-a voltak kíváncsiak, ezzel le is győzte Batman-t (13,7%).

A vasárnapi esti bokszmeccsek eléggé sikeres lett: a Sztárbox az ötödik legnézettebb műsora volt a heti toplista alapján. Az első mérkőzésben a női pehelysúlyban kezdődött: Földes Eszter Lolával mérkőzött meg, ami az utóbbi lett a döntőbe való továbbjutása.

sztarbox1.PNG

Aztán a férfi nehézsúlynál Czutor Zoltán Mészáros Andrással megmérkőztek egymással.

7-1_1.jpg

Aztán a férfi középsúlynál pedig elérkezett a pillanat: Shane Tusup és Torghelle Sándor mérkőzése kiemelkedően működött. A férfi középsúly bokszolását már korábban üzengetések előzték meg (mondjuk közel nem lett ebből akkora botrány, mint anno Istenes Bence és Schobert Norbi Jr. esetében), amiben az lett a vége, hogy az ex-focista úgy kiütötte az edzőjét, hogy utóbbi kénytelen volt sértődötten távozni az arénából.

15-2_1.jpg

Így aztán Torghelle Sándor jutott tovább a döntőbe. A műsor végén egyébként hatalmas bejelentés is érkezett a műsorral kapcsolatban: a műsor stábja nagyon készül a vasárnapi napra. A két elődöntős meccs mellé lesz egy gálameccs is, ami Bárdosi Sándor és Árpa Attila fognak küzdeni egymással. A gálameccsen kívül azt is hozzátették, hogy a műsor szakkomentátora, Kovács Kokó István visszatér a ringbe, de hogy mit fog csinálni pontosan, ezen a héten - vagyis vasárnapig - minden kiderül. 

A heti nézettséget egyébként az első helyen a TV2 nyerte, 20,9%-os közönségaránnyal. Második helyezeten pedig az RTL egy kicsit lemaradva szerepel, vagyis 14,7%-os közönségaránnyal ment, de a szombati napot is az RTL nyerte.

Folytatás következik jövő héten.

A nézettségi adatoknál a 18-49 éves közötti korosztály célcsoportját vettük figyelembe.